FEJEZETEK LITÉR TÖRTÉNETÉBŐL ÉS NÉPÉLETÉBŐL

Írta:Lackovits Emőke

Falu a történelem sodrában, a változó időben

Litér Veszprém megyei község amely a 72 számú út mellett fekszik, Veszprémtől kilenc, Balatonfűzfőtől öt km-re, a Balatoni-fennsíkon. 1799-ben Vályi András magyar faluként írta le, amelynek több földesura volt. Lakosságának többségét reformátusok alkották, de megemlítendő ebből az időből zsidó népessége is. Határát két nyomásban használták. Agyagos, mocsaras volta ellenére mindent megtermett. Erdőket, szőlőket és jó szénát termő réteket egyaránt birtokolt.[1]

Dadai Oláh János református lelkipásztor 1834-ben ugyancsak magyar helységként tüntette fel, amelyet akkor több földesúr birtokaként ismertek. Református lakosai jó gabonatermő földeket műveltek, erdei ugyancsak figyelmet érdemeltek, legelője, rétje hegyes-völgyes, kősziklás-bokros volta ellenére jó szénát termett, de szőlőhegye és bora sem volt megvetendő. Határában terült el a sást, nádat, kákát termő, apró halakban, vízi madarakban bővelkedő Daka-tó, amelyet viszont az 1810-es években lecsapoltak, termőfölddé téve azt. Fontosnak tartották a falu mellett elvivő mezőföldi vagy somogyi utat, amelyet jó karban tartottak, hisz a hetente (csütörtökön és pénteken) Veszprémbe gabonát vivő szekereknek fő közlekedési útja volt.[2]

Eme fontos közlekedési út melletti fekvésének a falu nemcsak előnyeit élvezte, hanem hátrányait is elszenvedte. Utóbbit az itt keresztül vonuló, pusztító idegen hadak jelentették. Fényes Elek 1851-ben 451 fő református lakosával szemben 88 fő római katolikust és 22 fő zsidó lakost tüntetett fel. A Veszprém és Somogy megyék közötti országút mellett fekvő falut termékeny szántóval, gazdag erdővel, hegyes-völgyes, sziklás, bokros legelővel, kevés, ámde kiváló, bőséges szénát termő réttel rendelkező településként mutatta be, amely mindezeken túl jó bortermő szőlőhegyet is birtokolt.[3]

Mindezen dicsérő szavak ellenére határa azért mégsem lehetett olyan jól termő, hisz nem véletlenül született meg a mondás: "Litér, mit ér? Szentistván még annyit sem ér, Kádártába kár a kenyér!" A falu neve magyar helynévadással keletkezett puszta személynévből, amely nem más, mint a lovag ómagyarkori magyar alakja. Forrása a személynévként is használatos rîtaer, ritter, azaz a lovag főnév.[4]

1082-ből való a legkorábbi említése Villa Lyuter néven. 1296-ban Lyvter, 1380-ban Lyther, 1455-ben pedig Lytther megnevezéssel szerepelt.[5]

Az 1488-ból fennmaradt járási beosztás és adó megállapítás szerint Litér az akkori Veszprém vármegye I. járásába tartozott és két faluval együtt nagyobb adót, azaz tíz forintnál többet, tizennégy forintot fizetett. Ennél többel, azaz 15-19 forinttal csupán 34 település szolgált, míg kevesebbel 35 falu. A 20 forint feletti adót fizető falvak száma 63-at tett ki, közöttük 77-236 forintra rúgó adóval négy város ugyancsak megtalálható. Tehát Litér a közepesen gazdag falvak sorában foglalt helyet a XV. század végén, a Mohácsot megelőző évtizedekben.[6]

A falu már az első török becsapásoknak áldozatául esett. A törökök 1543-ban foglalták el Székesfehérvárt, amellyel a Közép-Dunántúl településeinek folytonos fenyegetettsége állandósult. A hódítók közigazgatásilag az egész térséget igyekeztek a birodalom egészéhez kapcsolni, amelynek érdekében nemcsak saját közigazgatási egységeiket szervezték meg, hanem az itt élő népesség adóztatását is. Ennek előzményeként végezték el az adóösszeírásokat, s velük az adóköteles népességnek és a várható kincstári bevételeknek az együttes számbavételét. Megszervezték a székesfehérvári szandzsákot (nagyobb közigazgatási egység) Székesfehérvár (Isztulni Belgrád) székhellyel. Ezen belül kaptak helyet a kisebb közigazgatási egységek, közöttük a veszprémi náhije (Beszprími náhije), amely egy 17x17 méter kiterjedésű, nagyjából négyzet alakú terület volt. Ezen belül található a 43. szám alatt nyilvántartásba vett Litér falu is Ali vajda tímárbirtokaként (kisebb javadalombirtok), hászbirtokok (szolgálati szultáni birtokok) közé ékelve. Az összeírás készítésének idején, 1563-ban mindössze két házzal szerepelt a falu. A két háztulajdonos, Sánta Amadé és Csapta Jakab fejenként 50 akcse adót fizettek új földesuruknak.[7]

Az adó megállapításánál a törökök is a magyar adóztatási rendszert vették alapul. A házzal és ökörrel rendelkezőket kötelezték a fejadó vagy harács megfizetésére, amelyet az egy forintos magyar hadi adónak megfelelően (ennek összege portánként egy-három forintot tett ki) 50 akcséban állapítottak meg.[8]

Veszprém várának 1552. évi török kézre kerülésével a környék falvai pusztulásra ítéltettek. A törökök gazdálkodása, kultúrája teljesen eltért attól az európai kultúrától, amelynek a magyar szerves részét képezte. Az addigi kiszámíthatóságot a bizonytalanság, a rendszeresen megismétlődő fosztogatások, rablások, gyújtogatások váltották fel. Nem meglepő, hogy a Dunántúlnak 1495-ben még 900.000 fős lakossága 1580-ra 360.000 főre apadt.[9]

Litért már 1557-ben pusztaként tüntették fel, azonban 1588-ban újra lakott helyként szerepelt.[10]

Ezen idő alatt készült a törökök adóösszeírása is. Több nemesi család rendelkezett itt birtokkal. Legjelentősebbek az Essegvári, a Palásthy, a Kenessey, a Benda és a Bodicz családok voltak. Az Essegvári család a Bánd falu határában álló várat birtokolta. Egyik ága a XVI. század végéig élt a területen. Ferenc 1505-ben Veszprém vármegye országgyűlési követe volt. Litéren 1536-ban még 3,5 adófizetője volt neki, özvegyének 1542-ben viszont öt, 1543-ban pedig hat. 1557-ben azonban Essegvári Farkas tulajdonában már csak puszta volt itt. 1574-ben Essegvári Istvánnal és Mihállyal ki is halt a család.[11]

1588-ban Palásthy Györgynek azonban Litéren maradt még egyetlen adózója. A család Hont vármegye legrégebbi törzsökös családjainak egyike volt. Éppen György szerezte meg a XVI. században Mezőszentgyörgy, valamint Papvásár puszta mellett Litért is. Birtokaikat megtartották, hisz a birtokszerző unokáit, Juditot (Dániel Ferencné) és Zsuzsannát (Sibrik Kristófné majd Lausitz Györgyné) 1726-ban Stehenich János Mihály veszprémi kanonok helyezte vissza litéri birtokaikba.[12]

A Kenessey család a Dunántúl egyik legrégebbi családja, akik Veszprém megyei birtokaikon túl Fejér, Győr, Sopron, Somogy megyékben ugyancsak birtokosok voltak. A Benda család a Pozsony megyei Hodosról, a Csallóközből származott Veszprém megyébe, de Pozsony megyei volt a Bodicz család is.[13]

Az utóbbi három család pusztaként adta bérbe Litért Királyszentistvánnak és Vilonyának.[14]

A XVI. század végén tehát újra lakatlanná lett a falu, amely állapot közel 1,5 évszázadig állt fenn. Lakóépületeinek helyét, közöttük a plébánia házét is, felszántották.[15]

Bár a falu népessége igyekezett a túlélésre berendezkedni, amely kitűnik az újra és újra felbukkanó adózók számából, azonban nem sikerült a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva sem megmaradniuk. A hadak járása, a török rabló hadjáratok, továbbá az ellenük harcoló keresztény csapatok portyái nemcsak az életminőség folyamatos romlását eredményezték, hanem elpusztították az életfeltételeket is. Megszűnt ezzel együtt az egyházi élet és az állandó harcok, dúlások lehetetlenné tették annak újjászervezését. Az újbóli benépesedésre, az élet újraindulására a XVIII. század első harmadáig várni kellett. Hiszen az egyházi élet ismételt megszervezése, újraindulása ugyancsak nagy nehézségekbe ütközött, csupán csak rendkívül lassan állt helyre a rend. Bár a veszprémi káptalant 1630-ban helyreállították ugyan, de még 1732-ben is mindössze hat tagja volt javadalom nélkül. Rendkívüli méreteket öltött a paphiány, ezért érthető, hogy a török hódoltságot követő időszakban szükségessé vált a térség újra evangélizálása. Az alsópapság siralmas körülmények között tengődött, nyomorúságos lakásviszonyokkal. Az egyházmegye döntő többségében protestánssá lett a lakosság, akiket protestáns lelkipásztorok gondoztak. Veszprém megye területén ugyancsak a protestáns többségű települések jelentették a magasabb létszámot, ahol a római katolikusok szórványba kerültek. Ezeknek a településeknek a sorát gazdagította később az újra települt Litér is. Acsády Ádám püspök jezsuita misszionáriusok segítségével igyekezett volna ezen a helyzeten változtatni.[16]

1609 és 1696 között Veszprém megye területén jelentős számban léteztek puszták, ekkor még közéjük tartozott Litér is. A lakott települések száma az 1696 évi 105-ről 1720-ra 120-ra emelkedett, majd 1768-ban már 165-öt tett ki. Ez azt igazolja, hogy az élet megindult, a lakatlan helyek benépesültek és 1720-1768 között megháromszorozódott az ismételten lakottá vált helyek száma.[17]

Ez az időszak az újranépesedés kora volt, ez alatt az idő alatt települt be a legtöbb puszta hely. Ezeknek a településeknek a sorába tartozott Litér is. A falu újratelepülésére 1732-ben került sor. Ebben az esztendőben ugyanis az olaszfalusi reformátusok a katolikus restaurációs törekvések eredményeként rájuk nehezedő nyomás elől menekülni kényszerültek. Ennek során érkeztek a lakatlan területre, Litérre, ahol a puszta birtokosaitól engedélyt kaptak a letelepedésre. Ezt követően egyházi életüket is megszervezték prédikátoruk, Enyingi Márton vezetésével, aki 1737-ig még a romos, puszta templomban hirdette az Igét. A közösség erejét bizonyítja, hogy már ebben az esztendőben fatemplomot építettek maguknak.[18]

A katolikus püspöki látogatás mindössze egyetlen katolikus személyt vett számba közöttük.[19]

Az 1745. évi július 28-i királyi rendelet értelmében az engedély nélkül épített vagy megnagyobbított protestáns templomokat lerombolták, az építtetőket megbüntették. Az 1746 évi július 5-i királyi rendelet viszont az ilyen építkezéseknek a megfelelő időben történő megakadályozását a mindenkori püspökök feladatává tette. Így került sor Padányi Bíró Márton püspöksége idején 1752-ben a litéri templom elvételére is, amely egyike volt annak a kilenc templomnak, amelyeket az erélyes püspök Veszprém megyében elfoglalt. Az üresen álló fatemplom azután 1757-ben leégett.[20]

Nyolc faluba katolikus iskolamestert is odahelyezett a püspök, amelyek közül az egyik éppen Litér volt.[21]

A templomától megfosztott lakosság ezt követően Szentkirályszabadjára, Vörösberénybe vagy Királyszentistvánra járt istentiszteletre és a sákramentumok kiszolgáltatására.[22]

Ez az állapot egészen a Türelmi Rendelet érvénybe lépéséig megmaradt. 1784-ben az újjászervezett anyaegyház tagjai azután felépítették a középkori romtemplomot, amelyhez 1794-ben tornyot emeltek. Az 1774-ben készült dunántúli egyházleírásban a falu betelepedését és a reformátusok megpróbáltatásait egyaránt megörökítették. „…Neve az helységnek Litér, Veszprém vármegyében vagyon. A Helvetica confession (református vallás) lévő ekklesia árva, mert sem predikátor sem isteni tisztelet nintsen benne. Ami kőztők az exercitium régiségét illeti, ezt a helységet 1732-ben szállották meg, de eleik Olasz Faluban ugyan ezen Veszprém vármegyében laktak, a hol Helvetica confession levő predikátorjok volt, ott nem maradhatván, Litér nevű pusztát meg szállották és meg szállásoknak alkalmatosságával olasz falui predikátorjokat litéri akkori főldes urak engedelmével ( a szerző megjegyzése: e földesurak közül négy református: Hollosi Filep, Meszely, Nagy, Kenessey, egy evangélikus: Rado, egy pedig római katolikus: Inkei volt) bé hozván, attul fogva meg szűnés nélkül szabad exercitiumuk volt, mind addig míg nem 1752 dik esztendőben turbáltottak (szabad vallásgyakorlatuktól megfosztattak, templomukat elfoglalták)? Predikátorjok ki hajtatott, templomjok elvétetett 1752 ben a nemes vármegye tisztjei által, kik kőzzűl nemellyek az ablakon bújván bé ugy nyitották meg templomjokat, le is petsetelték királyi parantsolat nélkűl?hogy ujj megszállott falu?Vagynak Helvetica confession lévők 417 lelkek, Lutheranus 36 lelkek, pápisták, többnyire pásztorok, czigányok, 25 lelkek?A mely fa templomokat elvették?az el éget az egész faluval edgyűtt 1757. Esztendőben?? A kőből való romtemplomot ez a tekintélyes létszámú közösség meg tudta volna újítani, vagy akár egészen újat építeni, hisz 1757-ben kőből új parókiát is emeltek, ahogy az az egyházleírásból kiderül.[23]

1757-ben írták össze a falu lakosságát, amikor is 51 házat, háznépet vettek számba, összesen 282 fővel.[24]

Ebből a gyermekek lélekszáma 122 fő volt, ami tekintélyesnek mondható és azt jelzi, hogy alacsony volt a gyermektelen családok száma, mindössze nyolcat tett ki az összeírás idején. Egy gyermekes család 25 volt, azonban az esetek többségében a szülők fiatal házaspárok lévén, elképzelhető, hogy a későbbiekben több gyermekük is született. Hiszen a családok élő közösségek voltak, közös vagyonnal, működőképes munkaszervezettel, az élet továbbvitelére, a család folytatására törekedve.[25]

Két gyermekes család 16, míg három gyermekes 13 volt. Négy gyermekes mindössze négy, öt gyermekes pedig csak kettő.[26]

Legmagasabb száma a két és három gyermekes családoknak volt, összesen 29, ami azt jelzi, hogy családonként a két-három gyermek volt az uralkodó. Egyébként a családonkénti átlagos gyermekszám kettőre tehető. Legtöbb gyermeket, négyet és ötöt az összeírt három juhász, valamint egy kanász családban neveltek. Ez a négy család, továbbá még két család alkotta a római katolikus népességet ebben az időszakaszban. Öt személy katolikusból tért át reformátussá. A jegyző, a felesége, egy gyermeke és a szülei, továbbá rajtuk kívül még egy személy voltak mindösszesen evangélikusok. A népesség többi része kivétel nélkül a református közösséghez tartozott.[27]

A családok szerkezetét, összetételét, továbbá a háztartásokat vizsgálva, változatosnak mondható a kép. Bár a döntő többséget a vérségi, két generációs kiscsaládok (szülők és gyermekek) alkották, azonban mellettük megtalálhatók a szülőket, gyermekeket és valamelyik vagy mindkét nagyszülőt (az egyik házasfél szülőjét vagy szüleit) magába foglaló kibővített vérségi kiscsaládok (három család), továbbá a szülőket, házas gyermekét vagy gyermekeit és unokáit egyesítő nagycsaládok is (négy család). A családoknak összetétele alapján ez a háromféle változata egyfajta háztartást, a család típusú háztartást alkotta. Mellette egyéb háztartás típusok ugyancsak megfigyelhetők. Ilyenek voltak az egyik házasfél testvérével vagy sógornőjével együtt lakó családok (két eset), valamint a nem család típusú háztartások. Utóbbiak között találhatók a családdal rokoni kapcsolatban nem álló, de vele közös háztartásban, egy kenyéren élő idegen és idegenek (özvegy, magányos, ház nélküli zsellér, zsellérházaspár). Kívülük léteztek a vérségi kiscsaláddal egy fedél alatt lakó, de vele közös kenyéren nem, lévő család, családok, személyek együttesei. Utóbbiak lehettek magányos özvegyek, gyermekes özvegyek, magányos zsellérek, szolgák, házas zsellérek, szolgák, sőt családos zsellérek, szolgák egyaránt. Ők voltak a "lakók", a háztulajdonnal nem rendelkező zsellérek. Számuk, amely tizenkilencet tesz ki, magasnak mondható.[28]

A háztartásoknak nem számottevő részét alkották a szolgátszolgálót foglalkoztatók. Különösen szembetűnő az egyik juhász család, ahol a házas szolgán kívül egy magányos szolgát, továbbá egy szolgálót is tartottak. Bár az összeírás nem utal rá, de feltehetőleg az egyik szolga a juhász bojtárja lehetett. A többi esetben egy háztartásban csupán egy szolgát tüntettek fel. Csonka család mindössze egyetlen szerepelt a megnevezett esztendőben, egy, két gyermekét nevelő és özvegy anyjával élő özvegyasszony. Egyébként az özvegy valamely család védelmében létezett.[29]

Joggal feltételezhetjük, hogy az özvegyek többnyire új házasságot kötöttek, különösen, ha fiatalok voltak és vagyonnal is rendelkeztek. A ház nélkülieket befogadók esetében pedig a befogadottak - akik nem adóztak - munkájukkal járultak hozzá a hajlékot adó családok életéhez. A vérségi nagycsaládok elenyésző számából arra következtetünk, hogy ez a családszerkezeti forma átmeneti lehetett, gazdasági szükségből jött csak létre és ennek elmúltával meg is szűnt. Az összeírásban két iparos, jelesen takácsmester szerepel, akik közül egyikük inast és segédet, másikuk pedig csak segédet foglalkoztatott.[30]

Ezek a mesteremberek valószínű, parasztiparosok voltak, akik nemcsak iparűzéssel, hanem mellette gazdálkodással is foglalkoztak. A XX. századra azután a falu iparosai eltűntek. 1782-ben 98 családfőt vettek már számba, amely adat jelentős népességnövekedésről tanúskodik.[31]

Míg 1757-ben az egy családra eső átlagos lélekszám három főre tehető, addig a háztartásonkénti átlagos lélekszám az ötöt meghaladta, amely az azonos háztartásban egynél több család gyakori együttélésének az eredménye. Amennyiben a 98 családfő mögött három fős családot feltételezünk, akkor az 1757-ben 282 fős lakosságú település 1782-re 294 főre szaporodott. A gyermekek számából ítélve azonban általában négy fős családokkal lehet számolni, ekkor viszont a gyarapodás 25 esztendő alatt 110 fő, az összlakosság száma 392 fő, ami a halálozási arányt is figyelembe véve dinamikusnak mondható. Ez idő-tájt a megye össznépessége 140.749 fő, a Veszprémi járásé pedig 42.992 fő volt.[32]

Az 1782-ben számba vett 98 családfőből 61 református volt. Ebből a 61 reformátusból került ki a lakosság többségét kitevő colonusok vagyis telkes jobbágyok döntő többsége, 59 fő. A maradék 39 főt zsellérként vették számba, közöttük mindössze két reformátussal.[33]

A telkes jobbágyok vagyoni helyzete viszont jelentős különbségeket mutat. Egész telkes csupán négy volt, míg kétnyolcad telkes 29, négynyolcad telkes pedig 26.[34]

Egy-egy telkes gazdasághoz a XVIII. században Veszprém megyében 30-50 hold föld, továbbá ház, udvar, veteményes és gyümölcsös kert, szérűskert, szántó, kaszáló, legelő, valamint az erdőben faizási jog tartozott.[35]

Ugyanakkor a belső telek arányában részesültek a háztulajdonosok a káposztás kertekben is. A földrajzi nevek a mai napig őrzik ennek emlékét ( Káposztáskertëk, Káposztás-dűlő). Forrás is eredt ezen a helyen (Káposztási-forrás), hiszen a belőle származó víz a növény termesztéséhez nélkülözhetetlen volt. A káposzta Litéren ugyanúgy, mint az egész magyar nyelvterületen, de szerte Európában is, a középkortól kezdve az egyik legfontosabb népélelmezési cikk volt, a népi táplálkozásnak egyik legfontosabb alkotó eleme. Az egész telkesek tehát mindezeknek birtokában voltak. A 2/8-ad telkesek 30 holddal számolva 7,5 holddal, míg a 4/8-ad telkesek 15 holddal rendelkeztek. Ugyanez 50 holdnyi alapbirtokkal 12,5 illetve 25 holdat tett ki. A telektulajdonhoz kapcsolódó valamennyi többi jog természetesen a teleknagyság arányában változott. Az összeírás során számba vették az állatállományt is. Ez 40 lóból, 90 szarvasmarhából, 19 sertésből állt. A lovak 19 tulajdonos, a marhák 43 tulajdonos, a sertések pedig ugyancsak 19 tulajdonos között oszlottak meg. Feltűnő a sertések aránylag csekély száma. Egy-egy család csupán egy sertést tartott. Lóból általában kettőt birtokolt egy tulajdonos, azonban egy esetben csak egyet, egy-egy esetben pedig hármat, illetve négyet. Szarvasmarhából szintén az egy pár mondható általánosnak, hisz egyetlen esetben tartott egy tulajdonos egyet, egy esetben négyet, két esetben pedig hármat. A szarvasmarhák (amelyekbe együttesen foglalják össze a bikákat, fejős teheneket és az ökröket) figyelemre méltó száma igazolja, hogy igavonásra is használták őket, úgy, ahogy az később is megfigyelhető nemcsak itt, hanem a köves határáról jól ismert Káli-medencében ugyancsak, és amint látható, nagyban függött a talajadottságoktól. A zselléreknek sem földjük, sem igásállatuk nem volt ugyan, azonban az egyes kategóriák között meglehetősen elmosódtak a határok.[36]

Így Litér esetében is, hisz a 39 zsellérből tíznek volt igásjószága, mégpedig négynek lova, háromnak fejős tehene, kettőnek disznaja, egynek ökre. Külön érdekes, hogy az egyetlen négy lovat birtokló személy is zsellér volt. Méhessel mindössze három telkes jobbágy rendelkezett csak (15-25 család), míg borral, amely szőlőbirtokot feltételez, 71 család, közülük 47 telkes jobbágy, 24 pedig zsellér volt.[37]

A szőlő művelése és a szőlőbirtokhoz való ragaszkodás az egész megye területén megfigyelhető, sőt, általánosnak mondható. Alig akadt olyan település, amelynek lakói ne foglalkoztak volna szőlőműveléssel, hisz a szőlő volt az egyik legfontosabb termelvény, a bor pedig az egyik legjelentősebb jövedelem- forrás.[38]

A falu határnevei közül a szőlőművelés kiterjedt voltára utal az Ugri-hegy, Fęső-hegy, Bendola, Nyerges-hegy, Dakai-szőlő, Papvására, amely határrészeken 1857-ben máig jelentős szőlőterületek voltak, sőt, 25 szőlős pince is emelkedett itt. Igaz, hogy a XIX. század végi filoxéravész 1880 után ezeket a szőlőket is kipusztította, de újra telepítették, amely szőlők nagyszerű bort adtak tulajdonosaiknak. A szőlőkultúrát azután részben a tagosítás, részben pedig a tsz sorvasztotta el.[39]

Az 1848/49. évi szabadságharc idején a helyiek erdőt és legelőt foglaltak el, de az 1848. évi földtörvény rendezte a határt. Az ekkor született jegyzőkönyvet 59 jobbágy és zsellér hitelesítette aláírásával.[40]

Az 1864. évi határrendezés idején az irtásföldeket hosszú, keskeny részekre osztva igyekeztek minél több volt jobbágynak juttatni belőle, ami egy állandó elnevezést szült erre a területre: Hosszi-fődek. A határ egy részének neve Pozdomális, ami ugyancsak az 1864. évi tagosításra utal, ugyanis ház utáni járandóság címén azok a telkes jobbágyok és házas zsellérek kaptak itt birtokot, akiknek háza, valamint telke nem érte el a meghatározott nagyságot.[41]

A XIX. század végére, a XX. század elejére a 20-50, illetve a 10-20 katasztrális holdat birtoklók tették ki a faluban a földművelők többségét (27 ill. 21). 100 katasztrális holdon felüli birtok mindössze egy volt, viszont gazdasági cseléd, napszámos 94 fő. 1941-ben az 5-10 katasztrális holdat birtoklók számaránya a mezőgazdasági termelők 9,7%-át jelentette, az 50-100 katasztrális holddal rendelkezők 3,2%-ot, a 20-50 illetve 10-20 katasztrális hold tulajdonnal bírók 7,1 illetve 6,7%-ot adtak mindösszesen, viszont az 5 katasztrális holdon aluli földtulajdonosok 11,1%-ot tettek ki. A magánbirtokok mellett a közös földek ugyancsak léteztek, így a közös legelők, amelyek közül a disznólegelőt (Disznó-dombi dűlő, Disznódomb) 1945-ig használták, a Bika-rétet a községi bikák legeltetésére 1959-ig. A Bolló-kúti rétek végében lévő forráskút pedig az állattartó gazdák állatainak itatását szolgálta. A Páskum nevű határrész egyértelműen utal a hajdani közös legelőre, ami a földközösség maradványaként élt a XX. század elején is. Közös földtulajdont jelentett a kender termesztésének helyet adó Kendërföldek vagy Kendëri-dűlő. De közterületen állt a falu egykori jégverme, amire ma már csak a földrajzi név utal. Ugyanez mondható el kőbányájáról, valamint mészégetőiről is[42]

A mezőgazdasági népesség állatállományában változatlanul a szarvasmarha volt az uralkodó, de figyelmet érdemlően gyarapodott a sertés, továbbá a juh állomány.[43]

Erre enged következtetni az, hogy a falu pásztorházat építtetett, amely a közösség fogadott pásztorainak szolgált lakásként. A birtokok nagyságát tekintve viszont a kis és törpe birtokok jelentették a többséget, így nem véletlen, hogy az iparosodás megindulásával a népesség egy része itt találta meg megélhetésének forrását. Általában jellemző volt ezekre a településekre, hogy a törpebirtokkal rendelkezők is az iparban vállalt munkával egészítették ki jövedelmüket és igyekeztek maguk, valamint családjuk megélhetését biztosítani.[44]

Litér a jelentősen fejlődő települések sorában foglalt helyet. 1869-1960 között húsz települést lehetett ide sorolni, közülük az egyik Litér. Ezt a fejlődést még az 1808. és 1817. évi himlőjárványok, valamint az 1831. évi kolerajárvány sem törte meg látványosan. Lakosainak száma 1785-ben 489 fő, 1829-ben 460 fő, 1857-ben 632 fő, 1869-ben 488 fő, 1910-ben 499 fő, 1930-ban 707 fő, 1941-ben 1.089 fő, 1949-ben 1.534 fő, 1960-ban pedig 1.664 fő.[45]

Az 1930-as évektől jelentkeztek az iparosítás eredményei. A papírgyár (1929), a festékgyár és a Nitrokémia (1935, 1951.) jelentős munkaerőt vonzott, amely a népesség megnövekedésével járt együtt, ami azután a faluban később a városias Újtelep felépítését eredményezte (1941-1943) Az iparosodással és a jelentős munkáskéz foglalkoztatásával függ össze az egyik utcaneve is a falunak: Mosoda-utca, ahol 1950-ig a munkáscsaládok közös, vállalati kezelésű fürdője, mosodája volt.[46]

A falu utcahálózata 1885-től rendelkezik hivatalos utcanévjegyzékkel. Ekkor nevezték el a dűlőutakat is. Az anyakönyvi hivatal felállítására 1896-ban, a Millénnium évében került sor.[47]

A jegyző lakását két esztendővel később, 1898-ban építették és ennek udvarán állt a községi kovácsműhely. A XX. század két világháború pusztítását zúdította a falura és közösségére. Az I. világháborúban 17 személy, valamennyi katona, míg a II. világháborúban 33 fő, közöttük 19 katona, 14 civil veszítette életét. Valamennyi áldozat nevét a Hősi Emlékmű emléktábláin örökítették meg. A II. világháborút követő földosztáskor 22 család részesült új földtulajdonban. 1952-ben alakult meg a Vilmapusztai Állami Gazdaság Litéri Üzemegysége, majd ennek helyén 1958-ban az első termelőszövetkezet.[48]

Ugyanezen esztendőben a lakosság számára oly fontos ipartelepeket Balatonfüzfőhöz csatolták.[49]

Az 1960-as évek elején emelték a vezetékes vízzel ellátott baromfitelepet, amiből azután 1989-ben juhhodály lett. 1964-ben kezdődött az OVIT (Országos Villamos Távvezeték Vállalat alállomása) állomásnak, a Közép-Dunántúl legfontosabb áramfelvevő, transzformáló és energia elosztó egységének felépítése. Az 1960-as évek végén két kutat is fúrtak és láttak el vízházzal, bár már 1930-1932 között volt a községnek egy olyan közkútja (Kuka-kút), ahonnan az 1950-es években az Újtelepre be tudták vezetni a vizet.[50]

Az 1970-es évektől új lakónegyed emelkedett a faluban. a "Kiliti Dániel" Munkás Lakásépítő Szövetkezet megalakulásával. (Kiliti Dániel litéri határőr alhadnagy volt, akit 1957-ben egy határsértő lőtt le.) 1972-től megszületett a jelenlegi Ífjusági Lakótelep, sokaknak biztosítva hajlékot. 1970-ben megszűnt a faluban a pálinkafőzés, amelynek meglétére ma már csak a Pálinkaház megnevezés utal. 1969-1970-ben nyitották meg az ó-temető folytatásaként az új-temetőt. 1980-ban helyezték üzembe a PB gázcsere telepet, amely jelentős könnyítést nyújtott a helyieknek, különösen az állást vállaló asszonyoknak. Ugyanezen esztendőben adták át a Dózsa György úti élelmiszer üzletet, az ABC áruházat. 1982-ben pedig a termelőszövetkezet új Hypo üzeme kezdte meg működését. A falu Tűzoltószertára, amit a XIX. század végi felépítése óta többször felújítottak, ma is áll.[51]

Az 1990-es években az 1953-ban épített bölcsődét orvosi rendelővé alakították át. Itt kapott helyet a védőnői szolgálat is. A település jelenkori története egyik legfontosabb állomásának az 1989-ben bekövetkezett rendszerváltozás eredményeként az 1990-ben megtartott önkormányzati választások mondhatók. Ezzel a tanácsi rendszer szervezete és intézményrendszere megszűnt. A Balatonfüzfő nagyközségi tanácshoz tartozó Litér ismét önállóvá lett, első polgármesterévé demokratikus módon Ertl Pált választották meg, aki 1994-ben négy esztendőre ismét bizalmat kapott a közösségtől. Őt követte 1998-ban a polgármesteri székben dr. Horváth Balázs Béláné 2001 januárjáig, amikor új választást írtak ki. Ennek eredményeként 2001 februárjától 2002 októberéig, az önkormányzati választásokig Ertl Pálné töltötte be a polgármesteri tisztséget. 2002 október óta pedig Szedlák Attila látja el ezt a felelősségteljes feladatot. 1992-ben a község testvér kapcsolatot létesített a szlovákiai Berencs faluval, amely kapcsolat mindkét fél számára gyümölcsöző lett és a mai napig él. Az 1990-es években a leglátványosabb előrelépést a vezetékes gáznak a faluba való bevitele jelentette. 1995-ben felavatták a község zászlóját és immár véglegesnek bizonyuló címerét. Rajta a címerpajzs kék mezőjében fekszik az arany oroszlán, mellső karmai között egy koponyát tartva, amely ábrázolás a középkori templom faragott kő oroszlánjára utal, mintegy jelezve a község életének folyamatosságát. 1998-ban épült fel az új községháza, majd 2001-ben alakították ki az előtte lévő teret és állították ide fel Szent István király emlékoszlopát. A település számára maradandó élményt és kimagasló eseményt jelentett a magyar államalapítás megünneplése. A 2000-ben és 2001-ben tartott országos ünnepségekre Litér is méltóképpen készült. A magyar államalapítás ezredik évfordulójának emlékére és tiszteletére 2001-ben került sor a millénniumi zászló ünnepélyes átadására. A zászlót Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár adta át Ertl Pálné akkori polgármesternek, s ezzel az egész közösségnek. Zászlóanyának Heizer Tibornét kérték fel. Ugyanekkor avatták fel a községháza előtti parkban a Millénnium tiszteletére készített Szent István-kopjafát. Az avató beszédet Kuti Csaba, Veszprém Megye Közgyűlésének elnöke mondta, amelynek elhangzása után az emlékoszlopot a történelmi egyházak képviseletében Gáty Balázs református és Szécsi Ferenc római katolikus lelkészek áldottak meg. Ezt követően ültette el az emlékfát az államtitkár és a térség országgyűlési képviselője, Bóka István. A templomos falu Litér református temploma a régebbi, ez volt az első temploma a településnek, amelyet a reformátussá lett lakosság vett használatba. A középkori templom belső terében a két végén oszlopokon nyugvó fakarzatot, továbbá klasszicista padjait, valamint azonos stílusú falazott szószékét és barokk vonalú hangvetőjét már református templomként nyerte el. Hangvetője, vagyis a szószék koronája faragott, festett, Toronyai János lelkész idejében készült (1784-1796). Belső oldalán domborított, sugárzó napkoronggal és felirattal (Ef. 58:1.), külső felső részén pedig fiait önnön vérével tápláló pelikán szobrával, Krisztus és az anyaszentegyház jelképével. Két harangja közül a kisebbik 1797-ben, míg a nagyobbik 1924-ben készült. A templom igazi nagy átépítésére 1862-ben került sor. Az ezt megelőző állapotról a források nem adnak hírt, az egyházlátogatások sem tesznek róla említést. Fábián József esperes 1814-ben egyházlátogatása alkalmával csupán csak a temető bekerítetlen voltát nehezményezte, a templomról nem szólt semmit.[52]

Bővebb adatokat csak az egyházközségi irattár, a gondnoki számadások őriztek meg. Patkó Károly lelkész leírta a hangvetőt, továbbá a mellvédeknek az átfestés előtti állapotát, amelyeken állítása szerint a festett ornamentikán kívül felirat is volt.[53]

A templom két karzatának mellvédje fából készült, amit festéssel díszítettek. Restaurálásukra 2002-ben került sor. A munkát Szabó József restaurátorművész végezte el. A sötétbarnára mázolt mellvédek megtisztítását követően derült fény a mellvédek festett voltára.[54]

Ez az ékítmény kazettás elrendezésben húzódik végig a mellvédeken, hat-hat kazettával. A kazetták zöld mezőben fehérrel keretezettek, feketével kontúrozva. Ezek két átlós vonallal négy háromszög alakú mezőre oszlanak, amelyekben apró, foltszerű, de az egész felületet beborítva helyezkedik el az ékítmény, a geometrikus minta. A mennyezet kazettáinak néhány megmaradt töredéke a karzat járószintjében található. Minden bizonnyal az átépítéskor a járószint kiegészítésére használták fel őket. A világoskék mezőben fehérrel keretezett, feketével kontúrozott kazettákban mértani szerkesztésben elhelyezve növényi elemekből álló minta látható. Az eredeti kazettás mennyezet - amely elpusztult - ezekkel megegyező lehetett.[55]

A karzaton láthatók még azok a griff fejes oldallappal ellátott padok, amelyek valószínű a régi berendezésből maradhattak meg. A közösségnek két igazán neves lelkipásztora volt az idők folyamán. Az egyik a költő-prédikátor Édes Gergely, aki 1797-1817 között több faluban (Nagyvázsony, Csór, Balatonhenye), így Litéren is lelkészkedett egy rövid ideig, levelezést folytatva Kazinczy Ferenccel. Leghíresebb munkáját "A halhatatlanság" című elbeszélő költeményét ezekben az esztendőkben kezdte írni, de végleges formába csak kupi lelkészsége idején öntötte (1817-1833).[56]

A másik jeles lelkipásztor a dunántúli püspök, az író Pap Gábor volt, aki már pápai diákként két lapot, a Koszorút és a Vándort szerkesztette. Az 1848-as bécsi forradalomról rendszeresen küldött tudósításokat a Jókai szerkesztette Életképekbe. A halálos ítélet elől sikerült ugyan megszöknie, de nem volt otthon maradása. Beállt a szabadságharc katonái közé. Először a 39. honvédzászlóaljban közhonvéd, majd a 45. honvédzászlóaljban őrmester, azután hadnagy, a szabadságharc bukásakor pedig százados. Résztvett az iglói, a branyiszkói, a kápolnai, a mezőkövesdi, a csornai, ihászi, temesvári ütközetekben és harcolt Budavár bevételénél.[57]

Fogságba került, de betegsége miatt haza engedték, azonban itt újra elfogták és a veszprémi várbörtönbe zárták, ahonnan újra csak betegsége szabadította ki. A teológiát magánúton fejezte be, majd 1851-ben lelkésszé szentelték. 1858-1864-ig volt Litér lelkésze. Az itt töltött esztendei alatt hívei meglehetősen elmaradtak természetbeni járandóságaik (gabona, bor) megfizetésével, amit még 1867-ben sem sikerült behajtani az itt szolgáló lelkésznek.[58]

Ezt követően lett az egyházmegye esperese, majd az egyházkerület püspöke. Gyakorlati teológiai munkái mellett jeles költője volt korának, sőt, egyházi éneket is szerzett.[59]

A saját lelkipásztorral rendelkező anyaegyház a XX. század végére hosszú évekig Szentkirályszabadja filiájaként létezett, majd Gáty Balázs református lelkész Litérre kerülésével az egyházközség és gyülekezete visszanyerte önállóságát. A római katolikus népesség, amint az a lélekösszeírásokból kiderül, elenyésző létszámú volt. Önálló templommal nem is rendelkeztek, Hajmáskér, majd Balatonfüzfő anyaegyházak látták el filiájukként a falu katolikusait. A XX. században, az ipar-telepítéseket követően a helyzet megváltozott. A falu római katolikus lakosságának megnövekedett a lélekszáma. Először csak iskolát indítottak, amely épület az egyházi alkalmaknak, szertartásoknak ugyancsak helyet adott. A haranglábat a haranggal együtt az iskola udvarán állították fel, amely azután a templom megépítését követően a temetőbe került. A falu katolikusainak régi vágya teljesült 1992-ben, amikor felépítették templomukat, amelynek gondolata az elhatározással együtt 1988-ban fogant meg Polonkai József esperes-plébános szolgálatának idején, nem kevés anyagi és fizikai áldozatot követelve a hívektől. Az építkezés 1989-ben kezdődött, a kész templom felszentelése pedig 1992. augusztus 20-án történt meg, a hívek sokaságának részvételével.[60]

A templom oltárképén az a jelenet látható, amikor Szent István király felajánlja a magyar Szent Koronát Szűz Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának. Az új templom titulusa Szent István király, búcsúja pedig augusztus 20-a lenne, azonban az egykori iskolakápolna búcsúja Kis Szent Teréz ünnepén (október 3.), október első vasárnapján volt. A közösség oly mértékben ragaszkodik ehhez a hagyományhoz, hogy a búcsú napja az új templom felszentelését követően is maradt október első vasárnapja. Az immár önálló templommal rendelkező egyházközség lelki vezetője 1998-tól Szécsi Ferenc, a füzfői Jézus Szíve templom plébánosa. A kultúra szolgálatában. Különös jelentőségű tény a település életében, hogy a református közösség iskolával rendelkezett, amelynek tanítói 1814-től kezdve név szerint ismertek.[61]

Legkorábbi iskolaépületei egyszerű, földes házak voltak, amelyek egyúttal a tanító lakását is magukban foglalták. 1880-ban egy új iskolaépületet emeltek, amely 1940-ig szolgált erre a célra. Ezután a mindenkori harangozó kapta meg lakásként. 1940-ben jelentős esemény történt, mert új iskolát, s vele együtt a kor követelményének megfelelő tanítói lakást is építettek.[62]

A római katolikus iskola és felekezeti oktatás a két világháború között indult meg a faluban. Az erre a célra rendelt épület egyben iskolakápolnaként is szolgált. A templom felépítését követően azután lakássá alakították át. Az iskoláskorú római katolikus gyermekeket fogta össze a Szívgárda. 1945-ig működött a faluban a mártírhalált halt Bódi Magdolna szervezésében megszületett Dolgozó Lányok Egyesülete, amely szociális és karitatív tevékenységével különösen sok szolgálatot tett a közösségnek, hozzájárulva az ifjúságnak a templomon kívüli vallásos élete szervezéséhez is.[63]

1948. július 1-vel a felekezeti oktatás az iskolák államosításával megszűnt, ettől kezdve a két felekezet tanulói közös iskolában folytatták tanulmányaikat az átalakított kastély épületében. A mai iskola, az Árpád fejedelem Általános Iskola a hajdani kastélyban található, de új épületekkel is bővült: napközi otthonnal, tornateremmel és három új tanteremmel, amelyeket részben a tanácsi rendszerben, részben pedig a rendszerváltozás elején építettek. Ez az iskola a tanításon kívül ugyancsak hozzájárul a falu kulturális életéhez, művelődési lehetőségeinek kibontakoztatásához. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy a településnek 1953-tól óvodája is működik. A művelődési életben különösen fontos szerepet játszott az 1947-ben Pál Erzsébet vezetésével megalakult vegyes-kar, amely húsz esztendőn át nemcsak jól működött, hanem igazi közösséggé kovácsolta a munkájában résztvevőket, kiváló lehetőséget nyújtva a szabadidő kultúrált eltöltéséhez. 1959-ben került a faluba pedagógusként a kitűnő táncoktató, Kuti Mária, aki tanítványaiból megszervezte a tánccsoportot. A népdal és a néptánc az azóta eltelt évtizedekben összeforrt a településsel. Egyik nemzedék adta át helyét a másiknak és ez a tevékenység, ez a folyamat ma sem szűnt meg, él. A kitartó, rendszeres munka, a színvonalas teljesítmény, az igényesség országos és külhoni ismertséget, sőt elismertséget szerzett a litéri Zöldág Néptánc Együttesnek, amelyet jelenleg Pintér Katalin vezet. Hazai és külföldi fesztiválok állandó szereplői ma is. Komoly sikereket mondhatnak magukénak. A kultúra igazi szolgálatát látja el a falu kultúrháza, az Alkotmány Művelődési Ház és Könyvtár, amely 1953-ban épült (korábban a Nitrokémia szakszervezete tartott fenn, később tanácsi, majd önkormányzati tulajdonba került). 2002-ben ezen belül létesült a Teleház. A Művelődési Ház ad helyet mind a szakköröknek, mind a kluboknak, így: a Zöldág Néptánc Együttesnek, a Nyugdíjas Klubnak, a Kézimunka Szakkörnek és a Középkörnek (a közép korosztályt fogja össze), de ez az intézmény biztosít jó lehetőséget a különféle rendezvényeknek is. Ugyanakkor itt nyílik lehetőség időszaki kiállítások rendezésére, amelyek ugyancsak közösségi kulturális igényt hivatottak kielégíteni. Itt működött még a Helytörténeti Szakkör, amelynek tagjai a hagyományos kultúra emlékeinek felkutatásával és dokumentálásával pótolhatatlan értékeket mentettek meg az utókornak. A település fekvése, a határában lévő természeti szépségek pedig lehetőséget nyújtanak a rövidebb-hosszabb kirándulásokra. A természeti értékek különös gazdagságot jelentenek a közösségnek, jó összhangban lévén történelmi emlékeivel. A természet gazdag értékeiből Litér környezetét a Balaton-felvidék keleti felének jellegzetes szürkés-fehér színű, nehezen aprózódó kőzete, a dolomit határozza meg. Ebből épülnek fel a környező dombok és hegyek, ez a kőzet nehezítette a szántó-vető ember mindennapjait a köves földek művelése közben, de ez teszi olyan utánozhatatlanul tarkává a falu határának élővilágát is. A hatalmas dolomitos felszín közepette érdekes és egyedülálló színfoltot képez a Bendola patak völgyében előforduló ritka kőzet, a metabazalt vagy diabáz. Ez a sötét foltokkal pettyezett, zöldes színű kőzet csak egyetlen ponton, egy kis mesterséges bányagödörben, a patak kanyarulata táján, annak jobb partján, a községtől mintegy 500 méterre bukkan a felszínre. A Kárpát-medencében a középhegységekben általában a mélységben maradt, csupán itt jön elő apró pöttyként a felszínre, nagy örömére a geológia iránt érdeklődőknek. A Kis Nyerges-hegy észak-nyugati oldalában lefutó, a triász fődolomitba vágódott száraz völgy az u.n. aszó is különleges geológiai látnivalóval szolgál. A völgyben egy felhagyott murvabányában hat méter magas falon tanulmányozhatók a geológiai korokban lejátszódott kőzet elmozdulások. Az egymás mellett elcsúszó kőzettömegek nyomai ritkán vizsgálhatók ilyen látható formában. Ez a geológiai képződmény tulajdonképpen az u.n. litéri törésrendszer kőzettani viszonyait tárja a látogató elé. A Papvásári hegy is szolgál egy geológiai szenzációval. A hegyet felépítő pannon homokrétegeket a geológiai korokban kovasav tartalmú hévizek járták át. A hegytetőn tanulmányozható a forrásvízből kicsapódott kovakőzet, amely mintegy sapkaként borítja a homokos területet. E ritka geológiai képződmény a hegy délnyugati oldalában több hektáros kiterjedésű és a tihanyi gejzírkúpokhoz hasonlóan több méter magasságú és szélességű sziklakibúvások formájában képez egyedülálló geomorfológiai jelenséget. A Nyerges-hegy Mogyorós-hegy vonulatát fedő üledékkel vagy anélkül takarja a karsztos bevonat. A felszín rengeteg érdekes formával örvendezteti meg a természet jelenségei iránt érdeklődő kirándulót, amelyhez jellegzetesen kapcsolódik a különleges növényzet is. Litér környezetének növényzete a száraz, dolomitos felszínnek köszönheti rendkívüli botanikai értékeit. A szikár, sziklás gyepek, az alacsonyra nőtt molyhos-tölgyes erdők a köztudatban "értéktelenek", ritka növényeik csak kevesek előtt ismeretesek. Éppen ezért kell különösen vigyázni rájuk, hiszen ez a Balaton-felvidéken jellegzetes száraz élőhely napjainkban egyre jobban zsugorodik, sok helyen a beépítésekkel, a szemét lerakásokkal, de még a mesterséges fekete fenyő erdősítésekkel is gyakran megsemmisül. A hamarosan védelem alá kerülő, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park II. ütemének részei lesznek a falu határában ezek a dolomit-növényzettel borított területek. Legfontosabb egységei a következők: Mogyorós-hegy és délnyugati lejtői, Kis- Nyerges és Nyerges-hegy, Kása-hegy. A Mogyorós-hegy falu felé néző oldala a környék legszebb dolomit lejtője, amelyen sziklafüves lejtősztyepp található, kis foltokban karsztbokor erdővel, a lejtő lábánál nyílt dolomit sziklagyeppel. Az itt megfigyelhető dolomitflóra különösen változatos, amit még aláhúz néhány fokozottan védett növényfaj igen nagyszámú jelenléte (magyar gurgolya=Seseli leucospermum, Szent István király szegfűje=Dianthus plumarius ssp. regis Stephani). A védett növények felsorolásából kitűnik, hogy rendkívüli fajgazdagságával a Mogyorós-hegy a Balaton-felvidék egyik legféltettebb természeti területét őrzi a jelenkor és az utókor számára. A tavaszi virágpompa különösen szembetűnő itt, a későbbi hónapokra szinte száraz kősivataggá váló területen. Március-április táján elsősorban a sárga virágú növények dominálnak: a tavaszi hérics (Adonis vernalis), a kövér daravirág (Draba lasiocarpa), a homoki és az apró nőszirom (Iris arenaria, I. pumila), de közéjük vegyül a finom bolyhosságával is ékes lila virágú leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), valamint a mélybíbor színű vad orchidea, az agárkosbor (Orchis morio). Májusban azután a csinos árvalányhaj (Stipa pulcherrima) hullámzó virágai borítják be foltosan a területet. Ekkor virít még a citrom illatot árasztó, rózsaszín virágú nagy ezerjófű (Dictamnus albus), valamint a dolomit két ritka cserjefaja, a fanyarka (Amelanchier ovalis) és a piros madárbirs (Cotoneaster integerrimus). De a halványrózsaszín árlevelű len (Linum tenuifolium, a rózsaszín-fehér színű sulyoktáska (Aethionema saxatile), a sárga virágú, de egészében kékes-deres pannon borkóró (Thalictrum-subsp. pseudominus), a halványsárga borzas vértő (Onosma visianii) is tovább színezi a dolomit lejtőt az ezüstvirág (Paronychia cephalotes) törpe növésű példányaival együtt. A védett növények sora folytatódik a nyár folyamán a lilás-kék virágú szürke ördögszemmel (Scabiosa canescens), az ezüstös utifűvel (Plantago argentea), a fehér virágát dacosan magasra emelő pannon endemizmussal (bennszülött növényfajjal), a magyar gurgolyával és a kőrepedésekben otthont találó sárga kövirózsával (Jovibarba hirta). Ugyancsak a nyári szárazsággal dacol a halványrózsaszínű pézsmahagyma (Allium moschatum), a lilás ibolyaszínű Sadler-imola (Centaurea sadleriana) és a sok-sok rózsaszínű tölcsér virágát mutató, folyondárhoz hasonló növekedésű borzas szulák (Convulvulus cantabricus). Ősszel is tartogat a látogató számára friss színt ez a fantasztikusan fajgazdag vadon növő virágoskert: szeptemberben, amikor már minden kiszáradt és a talp alatt ropog az elhalt növényzet, apró, föld alatti hagymáiból ekkor emeli fel finom vonalú lilás virágait az őszi csillagvirág (Scilla autunnális). A Kis Nyerges-hegy, Nyerges-hegy tömbjében több a karsztbokor erdő és a szárazság kedvelő cseres-molyhos tölgyes, rengeteg vad orchidea fajjal, köztük a húsos levelű, erőteljes pirosas virágú bíboros kosborral (Orchis purpurea), továbbá a kúpos, halványpiros virágát kecses száron viselő vitézvirággal (Anacantis pyramidalis). A ritkás molyhos tölgyes erdő száraz gyepes foltjaiban él a klorofill mentes, nem asszimiláló, lilás virágú érdekes hazai orchidea, a gérbics (Limodorum abortivum). A száraz erdők déli végében, már a füzfői gyár fölött, ahol a löszborítás érintkezik a dolomittal, figyelhető meg a halványsárga, de sűrűn lilás erezettel színezett virágzatú festői apró védett növény, a szennyes ínfű (Ajuga laxmannii). Ez a hosszú felsorolás csak a védett növényfajokat tartalmazza és akkor még nem beszéltünk a sok-sok nem védett, de tarka virágaival szintén elsősorban tavasszal és nyár elején virító növényről, amelyek tömegesen lepik el a dolomitos száraz legelőket, erdőket. A növényvilág tárgyalásakor kell megemlíteni azt az érdekességet, amely szintén a litéri Nyerges-hegy ültetett fenyveseiben található. A hazánkban nem őshonos, Észak-Amerikából származó, de a kertekben és a temetőkben közkedvelt szúrós levelű, örökzöld cserje, a mahónia (Mahonia sempervirens), amely tavasszal bódító sárga virágaival rengeteg rovart csalogat magához és ősszel vérvörös bogyókat érlel, valami csoda folytán kivadulva, több hektáros foltban borítja a száraz fenyvesek alját ezen a területen. Valószínűleg a madarak, vagy valamely tréfás kedvű, növénykedvelő erdész jóvoltából került erre a helyre, tovább színesítve a mediterrán hangulatú hegyoldalak tarka növényvilágát. Az állatvilág sokszínűségéből, amely sajnos a számos emberi behatás folytán sok tekintetben leromlott állapotban van, a dolomit növényzethez kapcsolódó lepkefajokat kell kiemelni. A védett sziklai fehér lepke (Pierris ergane), a csücskös lepkék több faja (Satyrium pruni, S. spini, Nordmannia acaciae) és számos festői nappali nagylepke, így a nagy rókalepke (Nymphalis polychloros), a kis apollólepke (Parnassius mnemosyne), a fecskefarkú lepke (Papilio machaon) és a kardos lepke (Iphiclides podalirius) is még szép számmal megtalálhatók a száraz gyepek és erdők környezetében. Mindannyian védett fajok, nem gyűjthetők, csak gyönyörködtetnek![64]

A Papvásári-hegy keleti oldala pedig a gyurgyalag élőhelye.