Mikor valaki prüsszent, legtöbb népnél szokásban van valami jót kivánni; a magyar ember azt mondja: egészségére váljék! Igy volt ez a legrégibb időktől fogva ugy nálunk, mint a legrégibb népeknél is.

Már Nagy Sándor idejében sokat törte Aristoteles görög bölcs fejét azon, hogy a régi szokásnak okát kikutassa. A görögök hitregéje azt mondja, hogy Prometheus néhány napsugárt kis edénykébe zárván, azt szobrának orra alá tartá, mire az erősen prüsszögni kezdett, igy kellvén legelső jelét adni életének. Bölcs Aristoteles előtt ez igen furcsának tetszett és nem is fogadta el azon véleményt, mintha az emberek ez eseményre czélozva kivánnának jót a prüsszenésre; hanem azt tartá: mivel az orr a test egyik legbecsesebb része, az ember e nagyrabecsülést annak legfőbb működésére, a prüsszenésre is átviszi, s ezért jött divatba ez alkalommal jót kivánni.

A zsidók azonban máskép vélekedtek. Azt tarták ugyanis ők, hogy a legelső időkben az ember életében csak egyszer prüsszenthetett, de ekkor meg is kellett halni bele. Igy volt ez egész Jákóbig. Kérésére ő neki engedte meg az Ur, hogy életében akár hányszor prüsszenthetett, a nélkül, hogy meghalt volna. Ez időtől senki nem halt meg bele, mindazáltal a prüsszenés általi halál félelme fennmaradt továbbra is, azért mondták utána mindenkor: javadra váljék!

Ezek után nem csuda, ha a görögök a prüsszenésre azt mondták: élj! a rómaiak pedig: légy egészséges (salve)! ugyannyira, hogy ha prüsszenéskor senki nem volt jelen, ezt mindenki maga is elmondta, még pedig fennszóval, önmagának. Egy epigrammban olvassuk, hogy bizonyos Proclus nevű rómainak akkora és olly hosszu orra volt, hogy meg sem hallhatá, ha prüsszentett és igy a szerencsétlen még azt sem mondhatá reá önmagának: salve!

Afrikában és Amerikában is, ép mint nálunk, szokás köszönteni a prüsszentésre. Ha Monomotapában a király elprüsszenti magát, ezt különféle szertartások és imák közt az egész országban kihirdetik, hogy igy a legkisebb alattvaló is elmondhassa reá üdvözletét. Midőn a spanyolok Floridát meghóditák, szokásban volt itt, hogy ha a guahjai császár prüsszentett, az indusok kiterjeszték kezeiket, kérvén a napot, vegye kegyelmébe fejedelmüket, világositsa fel őt és fogadja védelme alá! – Egy utazó állitása szerint a kafferek soha sem prüsszentnek, és igy nem is mondhatják: egészségedre váljék!

De a prüsszentésnek a babona is különféle jelentéseket tulajdonitott. Igy különféle jelentősége van ha reggel, délben vagy este; igy mást jelent, ha hétfőn, kedden stb. történik az. Sőt a babonaterjesztő álmos könyvek az illy prüsszentésekhez számokat kötnek, mellyeket a balga hitűek a lutriba meg is tesznek, s ha nyernek, ezt nem a véletlen vakszerencsének, hanem a prüsszenésnek tulajdonitják, szörnyü bölcsen! – Ha valaki beszéd közben prüsszent, azt mondják reá: igaz; ha ez gondolkozás közt történik, azt felelik: igaz a mit gondoltál. És ez meg volt már a régi görögöknél. Ulisses felesége, midőn férje távollétében számos kérői választásra sürgölnék, felfohászkodék az Istenekhez, hogy hozzák haza férjét minélelőbb! miközben fia Telemach ugy elprüsszenté magát, hogy megrendült a ház is bele. És ez megvigasztalá Penelopét, mert hitte, hogy kérelme meghallgattatott. Ha a római és görög szerelmesének valami nagy kedvességet akart mondani, igy szólt: születésedre az Istenek is prüsszentettek! – A régieknél rosz jel volt, ha valaki felkeléskor elprüsszenté magát, ellenben déltől éjfélig mindig jót jelentett.

Milly szerencsétlen azon ember, ki illy csekélységnek nagy jelentőséget tulajdonitva oktalan és babonás sejtelmekkel, előitéletekkel gyötri, kinozza árva lelkét.

De hála az égnek a józan felvilágosodás mindinkább háttérbe szorítja az illy oktalan babonákat, mellyek lidérczként nehezedtek a tudatlanok lelkeire. A kväker vallásfelekezetbelieknél nem szokás a prüsszentéskor köszönteni, valamint a miveltebb körökben sem divatos az többé. Ohajtandó is, hogy az illy apró szokások elavuljanak minél hamarabb, mert igy nem levén mi az embert régi babonáira emlékeztesse, előitéleteivel is végkép fel fog hagyni.