Nem ritka és nem is uj a panasz, hogy a régi idők jobbak voltak. Már kétezer év előtt igy beszéltek az emberek, igy beszélnek ma is. A legrégibb időkben találunk ennek nyomaira, s Horátz a régi rómaiak kedves költője sem énekelt másképen. Ha már állana az, hogy az ember folytonosan mindig roszabbá lőn, mily borzasztó különbségnek kellene létezni a két-, háromezer év előtt élt emberek s a mostani nemzedék közt. Valóban nagyon siralmasnak kellene lenni a mi állapotunknak, ha ez nem volna másképen. – Jelen soroknak feladata a dolgot kissé közelebbről vizsgálni és megmutatni, hogy az embernem az idő folytában sem roszabbá, sem tökéletlenebbé nem lőn.

A légmérséklet, mióta a föld jelen alakát nyerte, semmit nem változott. Jól tudom ugyan, hogy vannak emberek, kik ellenkezőt állitnak, azt is tudom, hogy sokszor több éven keresztül egymás után nagyon hidegek, más években nagyon melegek szoktak lenni. De itt nem erről, hanem annak bebizonyitásáról van szó, miképen a hajdankorban sem melegebb, sem hidegebb nem volt, mint napjainkban, vagy legalább észrevehető változás nem lelt helyet, melyet, ha megtörtént volna, az emberi természetben is bizonynyal nagy változásnak kellett vala követni.

Üssük fel elsőben a Biblia, mint egyik legrégibb okmányunk lapjait történeti tekintetben, s ugy fogjuk találni, hogy Krisztus Urunk idejében a szentföldön mind a szőlő, mind a datoly- vagy egyiptomi szilva megtermett. De semmiféle ország nem érleli meg a datolyszilvát, melynek a szentfödénél csekélyebb mérséklete van, s nem nevel szőlőt azon vidék, hol nagyobb meleg uralkodik, mint Palesztinában. Igen, de a szentföldön jelenleg is diszlik mindkétféle gyümölcs. Sőt még tovább is mehetünk, és megmutathatjuk, miként Mózes idejében sem volt ott melegebb, a ki pedig Krisztus előtt mintegy 1,500 évvel élt, mert midőn Mózes embereket küldött ki a földnek megkémlelése végett, azok oly hirrel tértek vissza, hogy az szőlővel bővelkedik, minek bizonyságául rendkivül nagy szőlőfürtöket hoztak magukkal. Már ha ott ez időben nagyobb meleg uralkodott volna, mint jelenleg, ugy az a szőlőt meg nem teremhette volna.

Grönlandot mindenki igen hideg éghajlattal biró országnak ismeri, mely soha el nem olvadó jéghegyek közt fekszik. Voltak, kik felőle azt regélték, hogy hajdanta szelidebb éghajlattal birt és termékenyebb is volt. A vizsgálatokból azonban kiderült, hogy az ily állitások félreértéseken alapulnak, s egy Norvégiában ezelőtt 5–6 századdal irt könyvben Grönland épen ugy rajzoltatik, mintha valaki csak épen most utazta volna be annak zordon vidékeit.

Az olajfa, melynek gyümölcséből olaj nyomatik, a déleurópai tájakat, Görög-, Olasz-, Francziaországot kedveli, s hidegebb éghajlatok alatt nem tenyésztik. De hiszen – azt mondja Strabó, egy görög tudós, ki Krisztus ideje körül élt, hogy ez akkor sem volt másképen.

Az éghajlat megváltozására sokan abból következtetnek, hogy némely zárdákra vonatkozó pápai rendeletekben megemlittetik a szőlőtermesztés, hol pedig az jelenleg nem üzetik, de ez csak azon körülménynek tulajdonitandó, hogy a pápai rendeletek nem egyes helyekre, hanem egész világra szóltak, miként nálunk is a közrendeletek, melyek pusztán városokat illetnek, a falvakkal is közöltetnek. – Ezen kevés adatból is kiviláglik már, hogy a légmérséklet a történeti idő óta nem változott, és hogy a föld sem melegebb, sem hidegebb nem lett.

Azt állitják továbbá, hogy az emberek az őskorban nagyobbak és erősebbek voltak. Ezen állitásnak is tévedésben van alapja. Imitt-amott ásattak ugyan ki a földből csontvázak, melyek nagyságuk után itélve óriáscsontoknak tartattak, de a közelebbi vizsgálat megmutatta, hogy azok nem emberektől, hanem négylábu állatoktól származtak. Hiszen, ha az emberi hullákat és csontvázakat szemlélgetjük, melyek pár ezer év előtt élt emberekéi voltak, köztök s a most élő alakokéi közt semmi nevezetes különbséget nem fedezhetni föl. – A régi egyiptomiak igen értették a halottak bebalzsamozásának, kiszáritásának, szóval mumiákká alakitásának mesterségét. Az ilyen mumiák sirboltokba vagy szirtüregekbe helyezve jelen korunkig épen megmaradtak, s elég alkalmunk van megitélhetni, hogy az emberi nagyság legalább egy pár ezer év óta nem változott.

Hogy a hajdankor emberei a mostaniaknál erősebbek voltak, erre nézve a régi lovagöltönyökben és fegyverekben keresnek erősséget. Igaz, hogy ezen lovagkészületek, melyek az őskorból maradtak reánk, gyakorta oly nehezek, hogy a legerősebb bajnoknak is dolgot adna azok viselése. De meg kell jegyezni, hogy ezen öltönyök már a hajdankorban is nehezeknek találtattak, s az igy öltözött harczias csapatokat majdnem hasznavehetetlenekké tették. Továbbá tudnunk kell, hogy azoknak viseletében és alkalmazásában csak gyakorlás által tehetett az ember némi készségre szert, miként ennek a tapasztalatban számtalan példáit látjuk. Az is áll, hogy inkább a nagy erejű harczfiak fegyverkészületei tartattak fenn, mint azokéi, kik gyenge és beteges egyének voltak. Ide járul még, hogy a lőpor feltalálása előtt egészen más módja volt a hadviselésnek, s hogy a széles pallosok gyakorta mindkét kezet igénybe vették. Más ilynemű fegyverek pedig csak diszjelvényekül szolgáltak. Ugy hogy ezen felhozott bizonyitékok is elvesztik erejöket a fürkésző ész birálata előtt.

Azt mondják, hogy a hajdani emberek hosszabb életűek voltak, mint a mostani nemzedék. Ennek megczáfolása végett nem szükség a pátriárkák életét vizsgálat alá vonni, melyről különben is többféle vélemények uralkodnak, hanem csak a közelebb lefolyt három évezredet megtekinteni. És itt ismét a szentkönyvet kell legdöntőbb okmányul tartani. Szent Dávid 90-ik zsoltárának 10-ik versében ugyanis nyilván mondatik, hogy a mi napjaink 70, avagy legfölebb 80 évre terjednek. Ezt olvassuk más igen régi könyvekben is. Voltak ugyan a hajdankorban egyének, kik ezen életkort meghaladták, de ilyek ma sem hiányzanak. Nem épen ritka dolog százéves embert látni. Tudomás szerint a mult században egy Kintingtorn nevű skót és egy Czorten Péter nevű magyar élt legtovább, mindkettő felül volt 180 éven, midőn elhunyt. De ebben is nem kell-e nyilván az isteni bölcsességre ismerni, mely az embert oly nyomat szerint alkotta, hogy az ne legyen romlandó, hanem mind világ végéig fenmaradjon.

Ne állapodjunk azonban még itt meg, hanem folytassuk tovább észrevételeinket. Ha már csalhatlanul bizonyos az, hogy az életkor legalább 3,000 év óta ugyanaz maradt, a születési és halálozási táblák azt bizonyitják, hogy a születtek közől sokkal kevesebben halnak el jelenleg, mint hajdanta, és hogy ha az életidő átalában nem hosszabbodott is, mindazáltal sokkal többen érik el a természettől kitűzött határt, mint ezelőtt. A természet ugyan nem változott, de igenis a körülmények, melyek az embert egészségesebbé és hosszabb életűvé tették.

Ilyek 1) a tisztaság. Ha az emberiség csinosbodási mozzanatait tekintjük, ugy találjuk, hogy a tisztaságra még 5–6 száz év előtt nem sokat adtak. A városok nem voltak kikövezve, az utczák, valamint a házak is szükek, sötétek és tisztátlanok voltak. Nem csoda, ha az ilyen helyeken a dögvészes nyavalyák rendes állomást tartának, s ezerenkint ragadták el a lakosokat, mint a himlő, pestis stb. A vászon a köznép előtt nem levén ismeretes, nem fedezhette azzal meztelenségét, s a bőr tisztitásának és frissitésének egyik legfőbb eszköze hiányzott. Ezért voltak a bőrnyavalyák uralkodók, melyek közől némelyek, mint a bélpokol, nagy pusztitást vittek végbe.

2) Az emberek ma mértékletesebbek az élvezetekben, mint hajdanta voltak. Jelenben sem áll ugyan ott a világ, hogy korunkat e tekintetben minden szemrehányástól fölmenthetnők. Mindennapiak a lakmározások, dorbézolások, a különféle torok stb. főkép a miveletlenebb osztálynál; de mik ezek a régi rómaiak étkezéseihez, tobzódásaihoz képest? Annyit azonban bizton állithatunk, hogy a közelebb lefolyt ötven év alatt sokkal alábbszállott a mértéktelenség, s e részben sokat tulajdonithatunk a föbbranguaknak, kik itt is, mint egyebekben, épületes példával mentek elől.

Sokat tart a hosszabb életre 3. az orvostan tökéletesbitése, s az orvosok czélszerűbb képeztetése. Az orvostan fölvétele már ma átalánosabb, s többen keresik az orvosi segélyt, mint valaha. Naponkint alábbhagy a babonához folyamodás, a kontárok, himpellérek, kuruzslók fölkeresése s használása, ámbár még itt sincs meg a fölvilágosodásnak azon foka, mely az embernemet az igaz utra vezérelné és ott megtartaná. De az orvosi közrendészet is megtette a magáét. Tervszerű intézkedések jöttek létre, veszteglő állomások állittattak, hogy a ragályos és dögvészes nyavalyák elhárittassanak. Csak a tehénhimlő beoltásának hány ezer ember köszöni életben maradását évenkint!!

Az embernem erkölcsi tekintetben nem sülyedt, hanem előbb ment. És ez a dolog természetes rende. Az összes emberiség életében hasonló fejlődési mozzanatok lelnek helyt, mint egyes emberében. A gyermek lassankint tanulja tehetségeit egymás után fejteni, az ifjukorban szaporodnak ismeretei, a férfikorban elérik tetőpontjukat. A régiek gyermekkorban éltek, s csak igen kevés ismerettel birtak. A későbbi kor átsajátitotta ezeknek szellemi kincseit, felhasználta azokat, ujakkal szaporitotta, s átadta az utókornak. A jelenkor hát tapasztaltabb, mint a hajdan volt. De azért korántsem kell felfuvalkodnia, mert a maradék még nagyobb tapasztalatra teend szert. Az utókor – mond egy tudós – akadémiáink gyűjteményét szét fogja dulni, ujolag rendezendi, kisebbé, hasznosabbá teendi. Szegényebb leend könyvekben, dusabb fogalmakban. – A régieknél legfőbb erény volt a vitézség. Nem birtak ők a miveltségnek kellő fokával, s azért hamar haragra lobbantak, egymással kikötöttek, birtokaikat kölcsönösen pusztitották, s az államok rendezetlen volta miatt könnyen harczba keveredtek, tehát szükségképen kellett az erényt becsülniök, melyre oly nagy szükségök volt. A mai időben önképzettségünknél fogva képesebbek vagyunk indulatainkon uralkodni, s azoknak vészes kitöréseit fékezni; de a belbéke is biztositva van okos törvények és bölcs rendelkezések által. És habár nem lehet is elleplezni azon kegyetlenkedéseket, melyek a háborut folytató népek által imittamott elkövettetnek, s a régibb korbeliekkel méltán párhuzamot futnak, annyit állithatunk, hogy a fejedelmek jelenkorunkban nem fognak megfontolatlanul háboruhoz, s ezáltal szintén sok embervér kiméltetik meg.

Nem nyugszik erősebb alapon a régiek becsületessége sem. Nem kell azon könyveknek vakon hitelt adni, melyek a régi kort föltétlenül dicsérik, hanem forgatni az olyakat, melyek egyének által szerkesztettek, kik az eseményeknek szemtanui voltak, vagy azokat hiteles adatokból meritették. Ezek pedig nyiltan mondják, hogy az őskorban gyakoriak voltak a hitszegések, patvarkodások, gyülölködések, rablások; már mindjárt az embernem kezdetén, saját fivérének – Ábelnek – vérével mocskolta be magát Kain, s mennyi baja volt Dávidnak az ő ellenségeivel. A keresztyénség fölvételével sem álltak jobban a dolgok, mert a századok folytán megrögzött hajlamokat, szokásokat, balitéleteket nem lehetett könnyen levetkezni, kiirtani. A középkorbeli apróbb fejedelmek többnyire alattomos megtámadások, rablások, gyujtogatások által keritették kézre szomszédaik birtokát, s ez igy ment mindaddig, mig a tartományok egy közös fő alatt nem egyesültek. Hogy a keresztyén vallás, melynek elvei a bünöktőli iszonyodást csepegtették az emberi szivbe, nem működhetett rögtön oly foganattal, minőt tőle vártak, ez csak onnan van, mert sok mindenféle körülmény nehezitette a keresztyén igazságoknak tiszta felfogását és helyes értelmezését. De ha mindamellett a gondviselés utját vizsgáljuk, melyet a keresztyén vallás terjesztésénél követett, csodálkozással kell észrevennünk, miképen minden arra van számitva, hogy az ismeretek napról napra öregbedjenek, az öngondolkodás fejlesztessék, s a fölvilágosodás, erősbödjék. S ha az igazság fürkészésénél sokan tévutakra vezették az emberiséget, ez csak futólagos jelenet volt, melyet más igazság után törekvő szellemek könnyen helyrehoztak.

Leginkább a babona volt az, mely a fölvilágosulatlan időket sujtolta, s uralmát máig sem veszté el egészen a földön. Már a szentirásban tétetik emlités boszorkányokról, varázslókról. A csillagjóslás, jelfejtések, rostaforgatás-, kártyahányásokra stb. melyekből kiki jövendőjét igykeszik kitanulni, némelyek most is sokat adnak, s ezelőtt száz, kétszáz évvel még divatszerübbek voltak ezen mesterségek. Nem épen régen mult, hogy az utolsó boszorkányt megégették Francziaországban, mely pedig a fölvilágosodás fáklyáját elől vitte, a XVIII. században még üzték az ördögöt. Egykor a hires Tissot doktort egy grófnéhoz kérték föl tanácsadásra, ki a legnagyobb rángásokkal küzdött. Az orvosok eret vágattak rajta, hánytatókat rendeltek neki, csipős és hashajtó ásványvizeket itattak vele. A rángások ezen gyógymódra illendően növekedtek, és azt hitték, hogy az ördög keveredett a játékba. Erősen üzték az ördögöt, midőn Tissothoz irtak, ki azt felelte, hogy nem a grófnéban, de az orvosokban van az ördög. – Azonban, hála az emberiség nemtőjének, a fölvilágosodásban annyira haladtunk, mikint a természetes eseményeket csak természetes okokból származtatjuk, s hogy az okok és hatások közti összefüggést világosan látjuk.

Hathatósan befolyt a fölvilágosodás a nemtelen indulatok, boszu, kegyetlenség és gőg legyőzésére. A keresztyén erkölcstan rendkivül kikel ezen vétkek ellen, s teljes erővel ajánlja a szeretetet. Minél fölvilágosultabb a keresztyén ember, annál hajlandóbb ezen parancsolatot teljesiteni, melylyel ismét más rokon erények párosulnak. A szeretettel karöltve jár a mások becsülése. Nem épen régi az idő, midőn a hatalmasok lenézték alattvalóikat, s velök megvetőleg bántak. De a fölvilágosultság ezen pontban is nagy változásokat eszközlött. A főbbek nem találnak többé örömet az alrendüek nyomorgatásában s megalázásában, és ezek is meg tudják mutatni, hogy jobb sorsra voltak érdemesek. Megszünt a nyomatás, melyet ezelőtt „nemteleneknek” nevezett embertársaink szenvedtek, nem egyedül vonják többé az igát. Vége az örökös jobbágyságnak, eltöröltetett a robot; törvényelőtti egyenlőség, hivatalképesség, s közteherviselés lépett életbe. És ki hitte volna mindezt 30–40 év előtt? S kik voltak ezen vivmányok tényezői? Oly férfiak, kik maguk nem a nyomott osztályhoz tartozván, emberbaráti érzelemmel áthatottan léptek küzdtérre, s a természeti és emberi jogok helyes megvitatása által törekedésöknek eredménydus végződését megérni szerencsések voltak. Szeretnék közőlök itt nehányat elősorolni, ha ezáltal szerénységöket meg nem sérteném. Aranybetűkkel lesznek az ő neveik az emberiség történetkönyvébe irva.

A rabszolgák sorsának javitásán is emberiség és keresztyénség régóta dolgozik együtt. Ezen szerencsétlenek egyik világrészből másikba hurczoltatnak, hogy ott barmokként dolgozzanak és valóságos kereskedelmi czikket képezzenek. Azonban a felvilágosodás már ide is kiterjesztette jóltevő karjait, s nehány miveltebb állam teljesen eltörölte birtokaiban a négerekkeli kereskedést, másutt emberibb bánásmódban részesülnek azok. – Minek hozzam végre emlitésbe a különböző egyleteket, intézeteket, ápoldákat, melyeknek czélja szegényebb és szerencsétlenebb embertársainkon segiteni, s az eltévedteket jobb utra vezérelni. Az emberi szeretetnek ily nyilatkozásait hiába keressük az elmult századokban.

Ezen rövid értekezésemből, ugy hiszem, senki sem fogja azt kiolvasni, mi nem volt czélom, hogy t. i. az őskorban nem éltek volna erényes férfiak, vagy hogy az ujabb kor elérte volna a tökéletesedés netovábbját; – azt azonban megmutatottnak hiszem, mire tulajdonképen törekedtem, hogy t. i. jelenkorunk semmi tekintetben nem áll alantabb, mint az ősvilág, sőt inkább a tökéletesbülés lépcsőjén folytonosan előhalad.

Dr. S. J.Vasárnapi ujság 1860 54.szám.