2011 május vége

Tisztára olyan az életem, mint a Sex és NY-ban Carrie Bradshaw-é, csak én fordítva írok. Vagyis nekem nem a cikkeimből készült gyűjteményből íródott az első könyvem, hanem rögtön egy könyvvel kezdtem, és csak utána kezdtem el írni az élet szösszeneteiről. Semmiképp sem direkt csinálom, egyszerűen csak túl sok a hasonlóság köztünk.

Amikor ezt a sorozatot évekkel ezelőtt elkezdték játszani nálunk, láttam néhány részt, és nagyon tetszett , talán túlságosan is, ezért gyorsan lekattantam róla, mielőtt rákattantam volna. Nem szeretem a sorozatokat, mert ha megfog, akkor utána ahhoz alakítom a napi dolgaimat, és ez baromság. Így én kimaradtam ennek a sorozatnak a lázából.

Amikor áprilisban befejeztem a Nóra első részét, és volt még néhány napom Mallorcán a hazautazásig, pihenni és kikapcsolódni akartam, és valahogy eszembe jutott a Sex és NY. Rávetettem magam a netre, és letöltöttem a mozifilm első részét. Kész is lettem tőle, mint a lecke. Samantha nyers és piszkosul realista stílusa, és maga a figura annyira közel áll az én gondolkodásomhoz és érzelemvilágomhoz, hogy néha úgy éreztem, mintha az én szavaimat mondaná. Carrie élete viszont sok ponton találkozik az enyémmel, talán túl sok ponton is. Ha a két nő karakterét összegyúrnánk, abból lennék én. A film olyan hatással volt rám, hogy azonnal letöltöttem a második részét is, bár ez annyira nem tetszett , ezért „kénytelen” voltam megszerezni a sorozat hatodik évadának minden részét, és egyszer csak azt vettem észre, hogy visszafelé haladva már az első évad utolsó részét is megnéztem. Néhány nap alatt mind a hat évadon túl voltam.

Ezalatt a néhány nap alatt ezerszer megfogalmazódott bennem az a mondat, hogy mekkora mázli, hogy én ezt a filmet csak most néztem meg, mert befolyásolt volna a könyvem írásában. Sokszor olyan érzésem volt a film nézése közben, mintha innen koppintottam volna szavakat, mondatokat és sztorikat, holott erről szó sincs. A sok kis Ő, és mellette Big, a nagy Ő. Úristen! Ezt fogom csinálni Kornéllal, még évekig, mire végre színt vall? Neeeeeeee!

Amikor Carrie a könyvének turnéján jár Samanthával, San Francisco-ban, éppen abban a városban, ahol most Big él, érdekes jelenet történik. A bemutatón Carrie felolvas egy részt Bigről, bár a közönséget egy cseppet sem érdekli, hiszen az utána következő könyvbemutatóra érkezett szinte mindenki. Szegény lány, fájdalmas ilyen közönség előtt szerepelni, és majd nekem is lesz biztosan ilyen élményem is, a saját turnémon. Szóval Carrie amikor befejezte a felolvasást, kedvesen megkérdezte a közönséget, hogy lenne-e kérdésük? A kérdés pedig egy dagadt pacáktól annyi volt, hogy mikor következik már az utána lévő kis majom kutyáról szóló bemutató? Így még cikibb lett a helyzet. Aztán egy sötét öltöny bal keze nyúlt a magasba, jelezvén, hogy neki lenne kérdése. És amikor a nézők széthúzódnak, hogy Carrie láthassa, ki a kérdező, előtűnik Big, és megkérdezte, hogy a könyvben szereplő Mr Big valós személy-e? Kész voltam ettől a jelenettől, úgy sírtam mint egy kislány.

A történet folytatása pedig önmagárt beszél. Carrie visszarohan a szállodába, kirugdossa Samanthát a kádból, mondván Big itt van, és neki most azonnal kefélnie kell, így ő húzzon el egy másik szobába, amit Carrie vett ki a számára. A következő képkocka az, amikor Big megérkezik a szobába, és a lány alig tudja türtőztetni magát, hogy ne támadja le a pasit. Big húzza is a dolgokat, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, és vacsorázni hívja a lányt, mondván ápolnia kell az étteremmel a jó kapcsolatakt, és majd utána folytatják.

A következő jelenet és beszélgetés az étteremben játszódik,

- Elmentem egy könyvesbolt előtt, és ott voltál a kirakatban. Jó a borító. Bementem, megvettem, hazavittem, kiültem a tornácra, szivarra gyújtottam, és elejétől a végéig elolvastam.

- És hogy tetszett?

- Nem is sejtettem, hogy így megbántottalak. Bevallom húzós volt nyomtatásban látni

- De hisz elolvastad a cikkeimet

- De nem egy ültömben, egy lélegzetre, egyiket a másik után. Bum, bum, bum! Most jöttem rá, hogy mennyit bántottalak.

- Ugyan menj már, ez csak egy könyv, fikció, sokat túloztam.

- Nem Carrie, a java része tényleg megtörtént, szóról szóra.

- Ez csak egy iromány, kit érdekel a múlt? Felejtsük el az egészet! Beszéljünk valami másról. Hogy megy a borüzlet?

- Jól. És az a fejezet a lakáskulcsomról? Komolyan ekkora seggfej voltam?

Itt már zokogtam! Hogy lehet, hogy egy amcsi film szinte szóról szóra eljátssza mindazokat, amiket én Kornéllal átéltem? Feltépte bennem ez a mondat azt az emléket, amikor az üres lakásra értem haza, és Kornél kulcsa a postaládában „várt”.

Később a szállodai szobában folytatódik Big felolvasása a könyvből, miközben Carrie fejében a következő gondolatok futnak át,

- A forró éjszakáról szőtt terveim egyszeriben füstbe mentek.

- Na, és a harmadik fejezet?

Carrie próbálja Biget jobb belátásra bírni, hogy kattanjon már le a könyvről, és végre vele és a testével is foglalkozzon, de semmi eredménye, mert Bignek iszonyúan fáj, hogy ennyit bántotta lányt, és ezt újra nem szeretné megtenni vele.

- Nem szeretnélek megint megbántani.

- Nem fogsz! Ez csak szeeex!

- A könyv szerint ez nem csak szex.

- Kérlek csókolj meg, vagy legalább feküdj rám egy kicsit!

- A könyvből kiderül, ha rólam van szó, nem tudsz józanul ítélkezni, nézd meg a harmadik fejezetben....

- Ez csak egy könyv, és még csak nem is Best Seller!

- Csak nem akarok megint olyat tenni most, amit később megbánok.

- Jól vagyoook, tök jóóól!

A következő jelenet az, amikor Carrie másnap reggel a portaszolgálat telefonos ébresztőjére riad az ágyban, ruhában. Mellette Big, szintén ruhában alszik, fejére borulva a könyve. Miután beszélt a portással, és némileg magához tér, felül az ágy szélére, és iszonyúan csalódottan azt gondolja magában,

- A könyvemnek „hála”, soha többé lesz köztem és Big között semmi.

Úristen! Hányszor fogalmaztam meg magamban ezt én is, néha szinte bántam, hogy megírtam a könyvet, mert úgy éreztem, hogy ez választott el minket egymástól.

Éppen felállni készül Carrie az ágyról, amikor Big megfogja a csuklóját, és azt mondja neki,

- Hé, te meg hová mész?

- Még két felolvasásom van, mielőtt visszamegyek New York-ba

- Ne siess úgy, gyere ide!

- Mooost? És amiket az éjjel mondtál, mi lesz a fogadalmaiddal?

- Szarok rá! Kell az anyag a folytatáshoz! J

Kész! Padló, helló, ennyi! Ne mááár! És ezt is eljátszottuk mi is, de hányszor! És csak rázott a sírás, miközben hangosan röhögtem.

„.... mint a szeplő az arcomon, amit egyszer imádni valónak nevezett...” Carrie idéz a könyvéből az aznapi utolsó felolvasáson. Majd a dedikálás végén Samantha jelenik meg, és bár nem teljes Carrie boldogsága, de tudja, hogy az érzései Big iránt sosem fognak megszűnni, és mindig is Ő marad a nagy Ő. Amikor az autóba szállnak, mely a reptérre viszi őket, ez elmúlt órák összegzéseként Carrie a következőt mondja,

- Bizony van úgy, hogy nem az utazás a lényeg, hanem a végállomás.

Ennyit filmen még életemben nem sírtam, mint ezen az epizódon. Megfilmesítették a mi történetünk egy szeletét. Hogy vághat össze ez a két sztori ennyire nagyon? Ezer filmet láttam már, és még több szerelmes filmet, de egyikben sem láttam magunkat, csak ebben a sorozatban.

Jó, valljuk be őszintén, hogy eddig is sejtettem, Kornél testesíti meg az én nagy Ő-met, hiába van az, hogy ő ezt nem így éli meg, és számára nem én vagyok az a nő, akit mindig is elképzelt magának. Most viszont, hogy „kivégeztem” a sorozat mind a hat évadát, világos lett a számomra, hogy a sejtésem beigazolódott. Most én kerültem abba a helyzetbe, hogy egyoldalú a szerelmem, de tényleg szerelmes vagyok, vagy csak pokolian mély érzéseim vannak irányába? Majd idővel kiderül