* Zala és Veszprém megyékből örvendetes hirek terjednek a felkarolt népnevelés érdekében, mellyek a vasárnapi iskolákra is kihatnak. A mennyire örvendünk ezen valóban kedves hirnek, szintolly természetesnek találjuk, hogy Deák Ferencz szülőföldén s vidékén könnyen átlássa mindenki, milly becses dolog értelmes okos embernek lenni; az pedig tudni való, hogy nem a libák s borjúk mellett, sem a kuczkóban vagy utczán, hanem az oskolában szerezhetni meg a kellő tudományt, ha t.

A Séd patak a szentgáli erdőben ered. Számos községen

keresztül folyva a Sárvíz csatornával egyesül és

úgy érkezik a Dunába. Vízi energiáját régi időtől fogva

felhasználták a patak mellé települt emberek. A történelem

során felhasználta a Séd vizét a bőripar (tobakok,

tímárok), a szűrposztó készítés (kallómalmok, csapók),

a XIX. században Sólyban papírmalom működött, és

végig amerre a patak folyik gabonaőrlő malmok létesültek

minden falu határában.

Szendi Gábor: Karácsony pszihologiája. /részlet/

 Ezt elsősorban az érett személyiségek szeretik. Nem az ember szolgálja a karácsonyeszmét, hanem a karácsony jó alkalom a szeretet kifejezésére. Vannak tradíciók, de nem túlhajtottan, van készített ajándék, ha van hozzá kedv és készség, vesznek ajándékokat is, olyat, amire a másik tényleg vágyott, és esznek finomakat is, de nem kötnek ki az intenzív osztályon. A család nem egy eszmét akar demonstrálni, hanem örülni az együttlétnek.

– Balatonvidék. A Balaton lecsapolás kérdése mindinkább égetővé válik. A bajt csak emlegetni tudjuk, de nem teszünk ellene semmit. Kinek feje fáj, ne jajgasson, hanem a helyett menjen keressen rá kakukfüvet. Ideje már, hogy a sok jajgatás után végre a baj orvoslásához fogjunk. E végre legczélszerübb volna, ha valamellyik érdekelt lelkes birtokos felszólitná hasonlag érdekelt ügyfeleit, s közösen vagy egyenkint folyamodnának illető megyefőnökségük utján a kormányhoz a már létező balatoni országos törvény foganatbavételére, cs.

A koldus-gyermek.
Karácsonesti történet
JÓKAI MÓRTÓL.

Az apját leütötte a hajókötél, a vizbe fuladt. Az anyja mosóné volt; éjszakai munkában meghütötte magát, forró lázt kapott, meghalt. A kis fiú egyedül maradt még alig volt négy esztendős.

Mikor kivitték az anyját is a temetőbe, a kis fiú elgondolta magában: „már most ki fogja nékem mondani: kedves kis fiam? ki fog én nekem kenyeret adni reggel, este? ki vet nekem már ezután ágyat, ki ád rám tisztát, ha elszennyesedem, ki vesz az ölébe, ki csókolgat meg, hogy ha valamim fáj?”

A szomszédok is elköltöztek ki ide, ki oda, idegenek jöttek a régiek helyébe, a kiknél ha megjelent a kis fiú, ha bekérezkedett ajtaikon, azt kérdezték tőle: „mit akarsz?

Nem ritka és nem is uj a panasz, hogy a régi idők jobbak voltak. Már kétezer év előtt igy beszéltek az emberek, igy beszélnek ma is. A legrégibb időkben találunk ennek nyomaira, s Horátz a régi rómaiak kedves költője sem énekelt másképen. Ha már állana az, hogy az ember folytonosan mindig roszabbá lőn, mily borzasztó különbségnek kellene létezni a két-, háromezer év előtt élt emberek s a mostani nemzedék közt. Valóban nagyon siralmasnak kellene lenni a mi állapotunknak, ha ez nem volna másképen.