Mikor valaki prüsszent, legtöbb népnél szokásban van valami jót kivánni; a magyar ember azt mondja: egészségére váljék! Igy volt ez a legrégibb időktől fogva ugy nálunk, mint a legrégibb népeknél is.

Már Nagy Sándor idejében sokat törte Aristoteles görög bölcs fejét azon, hogy a régi szokásnak okát kikutassa. A görögök hitregéje azt mondja, hogy Prometheus néhány napsugárt kis edénykébe zárván, azt szobrának orra alá tartá, mire az erősen prüsszögni kezdett, igy kellvén legelső jelét adni életének.

A pajta kétségkivül a gazdasági épületek legnevezetesbike, fontos használatánál fogva; melly is a gazdaság körében olly kitünő szolgálatot tesz, – hogy minden tehetősb gazda, kinek tehetségében állana illy fontos használatu épületre szert tenni, fontolóra vévén megbecsülhetlen szolgálatát; lehetetlen, hogy minden kitelhetőkép ne iparkodnék illy nevezetes épület felállitásán.

No! dehogy is nem, már most csak egy 600–700 holdra terjedő gazdaságnál számlálja fel a gazda azon károkat, amellyet három vagy négy asztagján vall a szabad ég alatt, melly is legalább 1500 keresztig terjed, s legyen az buza, rozs, árpa, zab, mig ezeket csürbe gyüjtheti.

Itt sem került volna nagy fáradságomba óbester helyett ezredest irni, de minthogy még mai napig igen sok ember van, ki Simonyit csak óbesternek mondja, nem akarom zavarni a megszokott elnevezést. Debreczenben járt iskolába, s mint katholikus ifju a református diákokkal csak akkor került össze, ha verekedni kellett.Ezen ütközetek addig tartottak, hogy végtére is békesség lett végük, és Simonyi a kálomista diákokkal ollyan szoros barátságot kötött, hogy még a református imaház tornyába is föleresztették harangozni, pedig jól tudja mindenki saját magáról, hogy a gyerek inkább megosztozik utolsó falat kenyerén, csak a harangkötélen nem.A harangozás alkalmával egyszer észrevette valamellyik diák, hogy a toronyórának lapja körül verébfészkek vannak, s az anyányi verebek vigan csiripolnak bennük.Diák és verébfészek!

Sajtáságos lóhiba. Egy uri ember potom árért vett a szegszárdi vásárban egy csinos, derék lovat. Midőn az alku megtörtént, s a ló árát kifizette, „barátom! – mondá az eladónak – valld meg igazán mi baja e lónak, hogy olly olcsón adtad? – Semmi más – felelé az eladó, mint hogy a  korcsma istállójába nem lehet bevezetni. A vevő semmiben vette ezen csekélységet, gondolván hogy talán soha sem fog a  vendégfogadóba szállni. Azonban utja egykor  arra felé vitte, s eszébe jutván a ló hibája, probára is betért a korcsma udvarára.

„A magyar költők fejedelme többé csak névben, müveiben és emlekben él. A hazai irodalom fődisze, a magyar költészet százados tüneménye, a nyelv ékessége teremtője, szóval egy nagy nemzet méltóbüszkesége Vörösmarty Mihál Pesten f. november 19-én meghalt. A babérral koszoruzott költő 1800-ik év december 1-én, Fehérmegyében Nyéken született s első iskoláit e város falai közt végzé. A halhatatlan nevü halott s legnagyobb magyar költő Székes-fehérvári tisztelői, születése napján f.

A huszár a mennyországban.

— Népmonda. —

Meghalt a huszár. Hát megy a mennyországba.

Oldalán a kardja, hátán az iszákja.

Csappant egyet a nagy aranyos kilincsen:

— Hé, bácsi! Itt lakik a fölséges isten ?

Elrémül Szent Péter. Ajtót nyitni nem mer.

Honnan jött e fene kifent bajsza ember?

— Eredj innen fiam, — igy szól ki a rácson, —

eredj a pokolba, az Isten megáldjon.

Elpönög a Huszár: Hát bánja a kánya!

S megáll nagyhetykén a pokol ajtajába,

— Eressz be te, girhes!